Tavaly óta  minden irányba 1,5-2 métert nőtt az ablakom alatt terebélyesedő hatalmas diófa. Most már túlnőtt a háromemeletes házunkon, új hajtásai bekandikálnak az erkélyemre. A macskáim is észrevették ezt a változást és roppant óvatosan kipróbálták mancsaikkal , mennyire stabilt az új kapcsolat. Amikor kiderült, hogy az ágak nem bírják ki őket, ejtették a témát. A macska  a legbujább tavasztól se lesz szentimentális. Szereti a tavaszt, de ilyenkor méginkább a zsákmányra összpontosít. És hozza a levadászott kisrigót. Eufórikus, és nem érti  én mirt nem örülök az ő vadászsikerének. És miért nem engedem felhozni a lakásba  a zsákmányt.

Az öregedés, amikor kezded a bőrödön érezni, egészen más, mint amilyennek az ember fiatalon elképzelte. Nincs benne semmi ünnepélyes, kevésbé rémisztő, de megállíthatatlan.  A fodrászod egy nap váratlanul azzal áll elő, hogy ideje "hamvasítani", azaz színező samponnal megakadályozni őszülő hajad sárgulását. Az őszülés úgy-ahogy megengedett-  bár Magyarországon a festés nagyságrendekkel gyakoribb, majdnem kötelező - nem így a sárgulás , jóllehet ez is természetes folyamat. Ha sárgul az őszes hajad, ez  annak a bizonyítéka, hogy elhanyagolod magad. Az öregedő férfiaknál ez megfelel a kilógó orr- és fülszőrzetnek. Az öregedésnek kijáró alig leplezett undor övezi.

Az ilyesmit persze mi, a másik, az öregedő oldal észrevesszük, és rendesen megbántódunk. A fiatalok hálátlanságáról beszélünk, meg arról, hogy régen minden más volt, akkor  még volt becsülete az idős kornak, a korosodó embernek. Nem hiszem, hogy régen annyira másként lett volna, ha mégis, abba a nagyszülők halálig tartó föld,-vagyontulajdonlása biztos belejátszott.

Biztos nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az öregedés nem csak hanyatlás, hanem egyben nagy kaland. Életünk utolsó nagy kalandja. Erről a kalandról szólnak ezek a bejegyzések.